Címlap ÉMOP-3.1.3-11-2012-0012

Út-, és járdafelújítás Halmajugrán - ÉMOP-3.1.3-11-2012-0012

Halmajugra Község Önkormányzata az erős igénybevétel miatt leromlott állapotban lévő Arany János és Ady Endre utcák útburkolatának, és a Kossuth Lajos utca járdáinak felújítását pályázati úton kívánta megvalósítani. A benyújtott pályázat 2014. októberben 45 363 269 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült, melyet a Magyar Állam és az Európai Unió biztosít a pályázó részére.

A fejlesztés keretében 2 db utcában megtörtént a meglévő szilárd burkolatú utak felújítása, mely a településen munkahelyeket biztosító Detki Keksz Kft-t köti össze a 24146j úttal, ami egyben a település főutcája. Az út állapota szükségessé tette annak felújítását, a kátyúk és töredezettség megszüntetését, valamint a megfelelő csapadékvíz elvezetés megoldását.

A település főutcáján a járda helyenként veszélyesen megsüllyedt, a mozgássérültek és a kisgyermekes, babakocsit toló szülők az úttestre kényszerültek. A rendkívül balesetveszélyes állapotok megszüntetése miatt sürgőssé vált a járdák felújítása. A javítható járdaszakaszokon, valamint ott, ahol a járdaburkolat hibái olyan mértékűek voltak, hogy csak a meglévő pályaszerkezet alaprétege volt megfelelő, felületaszfaltozás történt. Néhány szakaszon azonban már az alapréteg sem volt megfelelő állapotú, ezért a régi elbontása után új pályaszerkezetet kellett kialakítani.

A beruházás eredményeként 2 utcában, 2.280 m2-en útfelújítás és hozzátartozó csapadékvíz elvezetés kiépítése, a Kossuth utcában pedig 2.749 m2-en járdafelújítás, és 557 m2-en új járda építése valósult meg, elősegítve az utakon és a járdán történő balesetmentes közlekedést a település lakosai számára.


Kedvezményezett neve: Halmajugra Község Önkormányzata
Projekt címe: Út- és járdafelújítás Halmajugrán
Támogatás összege: 45 363 269 Ft
Támogatás mértéke: 94,99%
Projekt azonosító száma: ÉMOP-3.1.3-11-2012-0012

Arany J. utca - Ady Endre utca felújítás - képek >>

Kossuth utca járda, megvalósult állapot - képek >>

Akadálymentes

Akadálymentes színséma

English French German Italian Russian Spanish Hungarian
Hirdetés